Csak tudnám,hogy mi vezeti az embert...2009.03.15. 20:32, Ray of Hope
a határtalan hülyeség mezejére..
zene:{Kelly Clarkson- My life would suck without you..}
kedv:{ingadozó}
Hi People.
Ez egy többesített blog lesz a hétvégémről.
Igazából..hol is kezdjem?
Kezdem az elején.
Nem sokra emlékszem a szombatból.Takarítás,Tescoba mászkálás.éééés igen.Orr piercing.
Majd beteszek arról egy képet,hogy milyen jól is áll nekem ez :D
Merthát akkor is lesz orr pc-m ha tiltják.Nekem kell egy ilyen.
Aztán... miután mindenkinek elnyerte a tetszését,mert már csak az egom miatt is mutogattam a haveroknak,
elég jó eredményt ért el.
Mamám eléggé kibukott miatta,de megszokja.Kész.Nem tud mást tenni...
Mondtam már,hogy félek a döntésektől,mert sajnos nem tudom,hogy milyen hatással lesznek a jövőbeli életemre?Mondtam már?
Félelemmel fog el néha,hogy nem tudom,hogy biztos-e a talaj a lábam alatt...
Az érzéseim is elég kúszák.
Főleg akkor csúszik ki a talaj a lábam alól,mikor a semmiből,de tényleg a semmiből a legjobb barátom (az egyik) többet érez irántam...
Annyira,de annyira hihetetlen! Én régebben belévoltam zúgva,de az már nagyon régen volt...és most..derült égből villámcsapás.
Egyrészt erre vágytam,hogy ne legyek már egyedül,felejtsem el azt a személyt akit elkell...
másrészről meg ..néha azt érzem,hogy ez a barátság igy tökéletes.Ne rontsuk el feltétlenül.
Nem tudom mitévő legyek.Mikor elengedtem volna magam,olyannyira,hogy csak rohantam volna én is a nagyvilágba egyedül..mertem volna egyedül lenni..
mertem volna pepitát felvenni a színessel, és mertem volna lazán venni ezt a kemény életet..
Egy hatalmas bomba robbant körülöttem.
Lehet,hogy túl drasztikusan veszem ismét a dolgokat,sőt biztos,csak úgy érzem,hogy menetrendszerint pontosan akkor robbant a bomba,mikor már elültek volna a hullámok bennem...
Vasárnap.
Kint voltam apámnál és pót anyukámnál.Annyira jó volt velük,újra kisgyerekké váltam,és újra egy 12 éves kislány voltam aki kézenfogva sétált....a pót anyukájával.
Simogatta a hajam,büszke volt rám éreztem.Büszke volt,hogy felnőttem,büszke,hogy még tudtam akkor gyerek lenni.
Boldog,hogy ott vagyok vele..és szeret engem.És én is boldog voltam,hogy szeretnek engem.
Még mindig simogatják a hajam,még mindig betakargatnak mikor alszom.Simogatják a kezem és velem vannak..
Ohh istenem,mikor is éreztem ezt utoljára? 5 éve?
Még mindig egy kislány vagyok,aki akkor vállik azzá,ha megölelik...
"Ringass kérlek,még tart az álmom,
mond,hogy nem hiába kellett erre várnom,
mond kérlek,vigyázol már ezentúl rám,
nincs ezentúl mitől félnem,drága jó pótanyukám...
Szívembe a kételyt szemetesbe tetted,
és virágokkal teliültetted.
Tudom,hogy édesanyám odafent,
téged küldött nekem...
hogy vigyázz rám,hogy szeress engem,
hogy te vezesd a két kezem..
Ringass kérlek még tart az álmom,
mond,hogy rád nem kellett hiába várnom...
Újra gyerek lettem,és most cseppet sem bánom,
boldogság,hát eljöttél..nem kellett hiába várnom..."
Szeretnék hinni a boldogságban amit látok és tudni,hogy ez nem csak egy illúzió.Fájna,ha ő is elmenne...
Most minden csak...összezavarodott,kavart,kutyult örömkönnyekbe fulladt világ.
Köszönöm Larának a szombat esti hallgatást,ami mindennél többet mondott nekem.
Köszönöm a barátaimnak akik még most is segítenek,és még most is velem vannak... (L)
|