zene:{prodigy-omen}
kedv:{túlszókimondó}

 Hi People.

Ez most ismét egy olyan sakálüvöltéses blogbejegyzés.Amikor elegem van a világból tehetetlennek érzem magam,pedig ilyenkor kellene a legtöbbet tennem.Ez már csak megszokás.
Talán az ötoldalas szakdoga teszi,ami a nácizmussal kapcsolatban van,amitől már hányingerem van,mert bár érdekes téma,undorítónak tartom.Persze ez is nézőpont kérdése.
A ginseng kapszuláim újra fellelhetőek itthon.Nagyszerű hatását én tudom a legjobban bizonyítani,mert már elvonási tüneteim voltak,hogy nem volt itthon.Egyszerűen felpörget és még egy csomó jó hatása van rám nézve.Csak most nem éppen jó kedvemben kapott el ez a kapszula.
Tele vagyok felesleges emberekkel,de komolyan mondom.Ilyenkor mindig elszégyellem magam,hogy hogyan is mondhatok ilyet az emberekre,de vannak vérszívók akik komoly fejtörést okoznak.Egy darabig még érdekesnek hangzik az élete, és az után,hogy mindennap meg kell hallgatnom,mert kötelezően rám erőszakolja magát,hát kezd picit borzalmassá válni.Tudom,van hogy engem is elkap a gépszíj,de nem tudom,ez számomra azért másabb,mert a legjobb barátaimmal szokott ez történni.Másnak már úgy nem fecsegek,mert ...nem tartozik rá.Nem bírnám elviselni,hogy egy olyan alak ítél el engem aki jóformán csak internetről ismer és nincs bensőséges kapcsolatunk.
És így hallgatni,hogy vele mi történik,órákon át litániákba fulladva, minden bizonytalansággal átitatott monológ már a könyökömön jön ki.El sem olvasom,hagyom hagy villogjon az a nyomorult msn ablak,gondolom egyszer majd leáll,vagy sem.De ez nem az én világom,már egyre inkább nem.Unom az embereket,akik nem képesek kiszakadni ebből az egész monoton menetből( mondja a bagoly a verébnek nemde?).
Ez csupáncsak már egoizmus,hogy én úgy érzem haladok a magam kis útján és már nem vagyok beszürkülve.Ezt hívják félvakságnak,mert igenis látom,hogy mennyivel lehetnék jobb is,meg több is.
Nem érdekel.Nem érdekel.Nem érdekel.
****
Elkapott az alkotás és most ismét helyet foglaltam az én kis világom trónusán.A fejemből ezrével pattannak ki azok a női alakok,akik megmártóztak a fekete tintában.Az ellenőrzöm már tökéletes megfelelő állapotnak örvend,kidekoráltam és büszkén vállalom a művemet.Négy év kellett,hogy megérjen bennem ez a fantasztikus borítóterv.Megérte várni.
Aztán rákattantam ezekre a fekete filctollas rajz arzenálra.Megint megleltem egy darabot magamból,mert ez a kifejezési forma is nagyon adja nekem.
Nem ceruza,hanem filc.Méghozzá fekete.Megteremtem a magam kis fekete-fehér dimenzióját.Majd színes filceket is be kell szereznem,mert érdekesnek ígérkezik ez a találkozás.
Az elmúlt hét többé-kevésbé kudarcba fulladt.A matekom borzalmas,bukta lesz belőle és ezt nem akarom elkönyvelni.Ezt csúfos bukásnak látom magammal szemben,mert bíztam abban hogy igenis képes vagyok egy kettest összekaparni,dehát az igazság olyan,mint a fekete lepke,hiába keresem a sötétben,nemdebár. A hátul sustorgó társaság sosem fog lebukni,még ha litániás puskát is ír,de aki elől ül,az számoljon ezzel a lehetőséggel...undorít,mert pontosan olyannak látom őket,mint amik.A műköröm,a vakolat,az a mű giccs,a rózsaszín.Persze el kell fogadnom,hogy a világnak kellenek elrettentő példák.
****
Nem tudom,elég régen éreztem ezt és nem igazán örülök,hogy újra érzem.Régebben,általános iskolai tanulmányaim alatt éreztem azt,hogy XY mennyivel szebb,mennyivel másabb közegben van,mennyivel többet tud megvalósítani mert van pénze erre.Már egy ideje ez elmúlt és újra felszínre bukkant bennem,hogy ez mérhetetlenül igazságtalan.Eddig elfogadtam a külsőmet és most nem tudom mi lelt.Fogalmam sincs mi húzott le...vagyis azt hiszem kezdem sejteni.Az a buta irigység,ami kicsikoromban is előjött,az a féltékenység...amiért más szebb.Tiszta dili dolog,nem tudom hová tenni,remélem elmúlik.Elégedett voltam a külsőmmel,hiszen a célokat amiket kitűztem ezzel kapcsolatban sorra teljesítettem és most? Megtorpantam.Kellene valami plusz amitől többnek érezhessem magam,de úgy tűnik ebben a rossz pillanatomban ez nem igazán akar jönni.

Ráadásul aktuálissá kezd válni az is,hogy akit szeretek én védem azoktól akiket szintén szeretek.Az emberi szeretet határtalan: megbocsátjuk a megbocsáthatatlant mert félünk egyedül maradni.Elnézzük azokat a sérelmeket,ami még olyan mélyen karmolt is,mert nem tudom...én elnéztem mindent,pedig tudom,hogy akkor ezek szerint én vagyok a legkétszínűbb ember akit ismerek.Annyi minden szitokszó,átkozás hagyta el a számat és most,mégis mindent elfelejtek neki.Mert egyszerűen csak szeretem őt,tudom,hogy képes valamire ami megváltoztatja az én világomat is.Adtam neki egy újabb esélyt.Ahogy magamnak is.
Meglátjuk.

Ray.