zene:{30y-felhő} {péterfi bori-ópium}
kedv:{beteges}

 Hello PpL.

Ma,talán azért,mert már két napja szenvedek a betegséggel,az ilyenkor könnyen elkapható téli influenza nevezetű takonykór.A torkom már nem fáj,de a fejem ugyanúgy nehéz,és az orrom lassan rudolféhoz hasonló,csak a bőr hiányzik róla,két oldalt a cimpák tövénél.
Közben még egy adag nem kívánatos stresszt okoz a tabló elkészítéséhez,rohangálás az árlisták és egyéb adalékok miatt.Nem volt kellemes,sem az,hogy hogyan adagoljam be a népnek a terveimet.Elfogadják avagy nem.Bár az utóbbi annyira nem érintett rosszul,mert úgy érzem,aki dolgozik vele annak már megéri.Lefoglalnak a tervek,kitalálni miként és hogyan.A szervezői énem újra megmutatkozik,üdvözlet emberek.
****
Ma kiengedtem a könnyeimet a buszmegállóba.Csak ültem a hideg vasrácsos ülésen,néztem ki a fejemből és csorogtak a könnyeim.Igazából felbosszantott,hogy beteg vagyok és pihenni vágytam a jó meleg ágyban,tea társasággal és Ő meg feltartott.Legalábbis úgy éreztem.Hogy pár percen múlott csak az,hogy elérjem a trolit,mert ma estére még várt rám egy szép matek korrepetálás és úgy éreztem,hogy a megfelelő pihenés kijár nekem.De űgy tűnt...mégsem.Felidegesített ez az aprócska ballépése.Tudom,hogy csak velem akart lenni,de én túl nyúzott voltam ahhoz, hogy ezt most olyan fantasztikusnak ítéljem.
Kavart vagyok.Olyan kúsza,összebógozott kis fonalcsomó és nincs aki színekre válogasson engem,kisímitva az én kis egyenes száljaimat.
A terveimet szövögetem szépen,csendben talán ezektől jobban is vagyok,hogy elképzelem,miként lehetne másként,ha pénzem lenne és talán ha munkát is találok akkor lesz is.A tetoválásom és pár kiegészitő körül forog a búrám,meglátjuk.Legalább az színtiszta öröm,nem keveredik belé semmiféle vegyszer,sem mocsok.
...Félrevert harangok...miegymások...

Valahol valami még rám vár.Kitudja mikor jön majd velem szembe a szerencse, kitudja még azt is,hogy mit hoz a holnap.Ez a bizonytalanság sokszor kérdéseket vet fel bennem,de nem lesz jobb akkor sem ha agyalok.Élni napról-napra.Veszekedni,kibékülni kicsit meghalni ebbe az egészbe és valami jótól feltámadni.Elismerésre vágyni,kiérdemelni és nem kapni.Ez aztán az élet bizony.A jó periódusokat sűrűbben váltogatja a rossz,mint fordítva.Hol szépnek látsz valami olyat,amit eddig sosem vettél észre,hol rondának látod az egészet kivétel nélkül.Csetleni-botlani egy meg nem értett emberként,über ich-eskedni,aztán pofára esni,rájönni,hogy a világ nem körülöttem forog és talán nem is forog hanem csak lassan lépked,vagy talán csak én futok túl gyorsan.Néha lehagyni saját magam,néha elfutni az emlékek és emberek mellett,letaposni a mások által ültetett szeretet-virágot,átgázolni az egykoron barátnak hitt embereken...forogni körbe körbe és nem látni már semmit ami érdemes.
Magamba fordulni,kérdésekről filózni, és válaszokat sehol sem találni.Felemelkedni csak azért mert a büszkeség a nő legfőbb jellemvonása,hazugság elméleteket gyártani a létező boldogságról,aztán pedig sírva leleplezni az összetört mosolyt a maszk alatt.

Azt hittem érdemes.De hát nem.
Csak meredten nézem a szemeimet a tükörbe.Máskor olyan szépen csillogtak,a barna színt is szebbnek láttam,mint máskor.Most meg,az az üveges fény,semmitmondó.Semmi örömtől kipirult arc,semmi magas pulzus,kócos haj,32 foggal vigyorgó mosoly.Kifestettem magam,mert napi rutin.Felöltöztem úgy,ahogy eddig.Rutin.Kilépek az ajtón.Rutin.
Kilépek a Világba és még a hátam mögé lesek: nincs visszaút,hiába.

Ray.