zene:{Insane-Inside}

kedv:{letargikus}

...bezárkózom,és bereteszelem az ajtót.Az ablaküvegre tapadt kézzel nézem a világot,ahogy kint vihar tombol.Ezt a fantáziát már láttam magam előtt egy párszor és pontosan ilyen helyzetekben.Mint mikor a nagy egészből leválik egy kis darab és felkapja a szél,te pedig csak nézed,hogyan repül el.Szürkeség van kint,hulló falevelek,bent hideg...rettentően.
Üres falak,illúzió képek a falon.Fényezett deszka padló és én csak ülök az egyik sarokba,merengek az árnyakon,és a fejembe csendülő nevetéseken.
Néha jobb bezárkózni,hogy ne érintkezzek a külvilággal,hiszen úgyis látom magam előtt az egész jelenetet,egyszemélyes film,de kivülről még szörnyebb,mint hittem.A hibáink olyanok,mint a mumusok.A megoldásokat és válaszokat őrült módjára keressük mindannyian.Beleőrülök.
Összetörhet-e egy olyan szív, ami már régóta nem ép? Összetörhet-e olyantól,ami másként fáj mint a szerelmi bánat de épp oly erősen? Csak egy megváltozott kapcsolat,egy megváltozott idő és helyszín,tér...megváltozott érzelmek,emberek.Ha bezárom magam,ha csak eljátszott arcokkal élek,akkor könnyebb lehet,hiszem.Teljesen ki kell forgatnom ismét magam,mint évekkel ezelőtt, és mégis ...ugyanúgy bennem él.Nem tudom elengedni a múltam,minden fájdalom bennem él még mindig,igaz az évek során mélyebben,sokkalta mélyebben,de minden elvesztett barát képe ott van bennem,és látom az akkori hibákat,megoldásokat meg már nem.Most is félek. A sivárság bárcsak belémköltözne, az a megnyugtató üresség,ahol már nem számít semmi,csak meredten nézek magam elé,üveges szemmel,ahol már minden könny eltűnik mert már az összes ki lett sírva.
Ez egy ugyanolyan este lesz,mint mikor a csillagok kigyullnak az égbolton,én pedig csak meredten bámulom őket,várva a hullócsillagot,hogy kívánhassak valami szépet.Hallgatni ahogy a világ csendes...
vagy nézni az őrült autóforgatagot.Elfog tűnni a fény a szememből.Pozdorjává fog törni,akár meteorit.De nem mozdulok ki ebből a szobából,ez az én szobám,az én lelkem rejtett kis szobája,ahol a titkok dobozolva vannak,az érzelmekkel együtt.Mint egy raktár,egy nagy üres tér,tele dobozokkal,szürkeséggel ahol van egy ablak,ami rácsos,és a hold rávetül.Én meg ott fekszek,ülök,állok,tétován lépkedek,üvöltök,felállok,sírok,dobálok,lomolok.
Valami ilyesmi. 
Ajtó meg nincs,nem volt és nem is lesz.Egyedül élek itt.Majd ha egyszer olyanom lesz,akkor rajzolok egy ajtót, és kinyitom.De nem kockáztathatok túlságosan.Az ablakot kinyitottam párszor és felkavarták a szürkeséget...de a végén mindig kénytelen voltam visszacsukni.Ez a legrosszabb,mikor vissza kell szoknom abba a mókuskerékbe amit olyannyira utálok.A semmitevés óráiban csak csendesen ülök,és lelkem összes rezdülése hatással van rám.Egyszer majd kifestem ezt a szobát,talán élénk színekkel,és letörlöm az előző firkákat.Kidobom majd a szemetet és rendet teszek,talán még kinyitom az ablakot is.De majd csak egyszer.Ha elég bátor leszek...

Ray.